Fütyörészve készítem a reggelit. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy halk, suttogásszerű füttyszó kísér az etetőszék felől. Odanézek. Fijjam csücsörít teljes átéléssel, és próbál valami hangot kipréselni az ajkai közül. Nyelvet nyújtok rá és elnevetem magam. Kidugja a nyelvét és rámnevet. Csettintek az ujjaimmal. Feszülten figyel, koncentrál, próbálkozik. Összeakadnak a ujjai, de végül sikerül, hangot ad. Megtapsolom. Visszatapsol. Elvagyunk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.