Hát, a második éjszaka már nem ment olyan könnyen. Legalábbis most nem csak én nem aludtam. Fürdetés után szépen letettük a gyereket, elmondtuk neki a szokásos lefekvés előtti mondókáját, megkapta a kakaóját, amit ilyenkor megiszik, és elaltatja magát. Most is ez történt, csak a magaaltatás utolsó fázisában ráébredt, hogy szabadon van,  felpattant, és átrohant a lakáson a cumisüvegét lóbálva, földöntúli vigyorral az arcán, melyből az álmosság minden jele elillant egyetlen másodperc alatt. Néhányszor visszacipeltük, de mivel közben teljesen felébredt, jobb híján a járókába száműztük arra az időre, amíg megvacsizunk, aztán nekifutottunk a fektetésnek még egyszer. Ezúttal a melléfekszem-és-úgy-csinálok-mintha-aludnék – módszert választottam. Olyannyira működött, hogy öt perc múlva már aludtam is, ő viszont nagyság szerinti sorrendbe rendezte az állatkáit, majd egyenként hozzámvagdosta őket. Na de csak elfáradt egyszer csak és nagy nehezen álomba merült pár órácskára. Akkor felsírt keservesen, láthatóan minden ok nélkül. Igazi élmény az éjszaka legsötétebb órájában dühöngő gyereket csillapítani és közben vigyázni, hogy lehetőleg ne nagyon rúgjon-könyököljön hasba illetve ne telepítse a bordáim közé a cumisüvegét. Vagy egy órát nyugtatgattam, mire lecsillapodott és édesen, mint egy kicsi angyal, aludt reggelig. Vajon a következő éjszaka mire kell készüljek? 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.