Újabb éjszakán vagyunk túl. A fektetés megint nem volt egyszerű mutatvány. Ezúttal apja próbált melléfeküdni és mesélni neki, de Vilmos csak egyre élénkebb lett, minduntalan közbekiabált, végül felpattant és fogócskázni kezdett saját magával. Úgyhogy megint (kihűlt) vacsi, járóka, hosszas altatás, kisurranás lábujjhegyen. Viszont most nem riadt fel egyszer sem, egy hang nélkül aludt a reggeli óracsörgésig, akkor felkelt szépen, átszaladt hozzánk, befeküdt közénk és aludt tovább, mint a bunda. Sem a készülődésem zajaira, sem a távozásomra nem ébredt fel sem ő, sem az apja. Kicsit nehéz szívvel hagytam ott őket, de olyan édesen aludtak, nem volt szívem ébresztőt fújni csak azért, hogy elköszönhessek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.