Cseresznyét magozok a konyhában, Vilmos sütit majszolgat, apja mosogat. Beszélgetünk, és mivel elég halk szavú vagyok, időnként hátra kell fordulnia, hogy halljon is, közben vízzel csöpögteti a térdeimet. Rámordulok, hogy ez nekem nem jó. Kapok pár cseppet a szemem közé, viszonzom a cseresznyéstálból. Belemelegszünk a csatába, mígnem kapok a nyakamba egy fél pohárral. Felsikítok és nevetve húzom le magamról a csurom vizes pólót és a tálban maradt, úgy liter vízben úszkáló cseresznyékkel szemezek, vajon mennyi idő lesz feltakarítani, ha ezt most így ahogy van, ráborítom. De egy pillanat múlva feledem is az édes bosszút, torkunkra fagy a nevetés. Kisfiam piros arccal, kétségbeesetten bömböl az etetőszékben. Közrefogjuk, csitítgatjuk, kedvenc falatkáit toljuk a szájába, míg nagy nehezen megnyugszik. Mi játszódhatott le vajon a kis fejében? Gondolom nem az, hogy őt kihagytuk a jó kis játékból.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.