Céklát főztem ma a babámnak. Előre féltem, hogy fogunk kinézni etetés után, de ehhez képest olyan ügyesen evett, mindenféle köpködés, kalimpálás, fejforgatás nélkül, hogy egy folt nem sok, annyi se esett a ruháján. Büszkén néztem végig rajta az utolsó falat után, és épp nyitottam dicsérő szavakra a számat. Zsigmond ezt a pillanatot választotta, hogy tüsszentsen két jóízűt. És ha ez még nem lett volna elég, mialatt a törlőrongyért nyúltam, gyorsan bekapta a zoknis lábfejét. Szóval összességében tényleg úgy néztünk ki, ahogy az elején képzeltem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.