Vilmoskám reggelente puszikat osztogat. Nekem először, aztán öcsinek, aztán rohan az apjához és közben kiabál: apapuszi, kérpuszi, köszi. Tagadhatatlanul egy tündér. Így nem lehet nem mosollyal kezdeni a napot, még akkor sem, ha csak órák múlva terveztünk felkelni. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.