Vilmos a nap minden percében gondoskodik öcsike szórakoztatásáról. Szerencse, gondolhatnám, de nem mindig gondolom. Most épp boldogan berohanva számolt be arról, hogy "öcsi játszik". Rosszat sejtve mentem át a szobájukba, és kis híján elsírtam magam. Öcsi tényleg játszott, nem is akármivel, a gyönyörű szép színes, vakítóan tiszta, alig egy hónapja vásárolt, méregdrága, féltve őrzött sportcipőmmel, mert hát azt milyen jó rágogatni. Igen sírt, amikor elvettem tőle. Meg én is, látva a helyes kis fognyomokat. Aztán hiába kínáltam bármelyik másik cipővel, olyan szépnek és finomnak egyik sem bizonyult. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.