Már tegnap attól rettegtem, hogy el fogok tévedni. Próbáltam valamelyest memorizálni az eléggé cakkos pályarajzot, ami nem lett volna nagyon bonyolult, ha időnként nem kanyarodik vissza saját magába. Törvényszerű volt, hogy ha rólam van szó, az egyik kanyarban tuti rossz felé megyek. Nem könnyítette meg a dolgot, hogy egész éjjel esett az eső, és hát a sár az sár, és mint olyan, nagyon gonosz. Na de nem baj, gondoltam, maximum sáros leszek. Palkonyán sokkal hidegebb fogadott, mint amilyenre számítottam. A futóruhám rendben volt, csak arra nem gondoltam, hogy a futás előtt másfél - és a futás utáni 3-5 órát is túl kell élni valahogy. Szerencsémre mindig akadt egy lovag a környékemen, aki rám terített egy kabátot, így mégsem fagytam meg. A futás fennakadás nélkül indult, a kezdeti kb 600 méteres emelkedőre a tavaly futók figyelmeztettek, amit persze elfelejtettem, de ott, úgy a fele táján eszembe jutott, és nagyon megkönnyebbültem, hogy nem az egész pálya ilyen. A kellemes kis kaptató után jött egy-két lanka a szőlőtőkék között. Épp kezdem volna bemelegedni, mikor befordultunk az erdőbe, ahol bizony ott volt a gonosz sár. Nem is kevés. Hát az ott haladást a legnagyobb jóindulattal sem lehet futásnak nevezni, sokkal inkább hasonlított az úszás és a vánszorgás valami átmeneti válfajára. Szerencsére nem tartott sokáig, megint jöttek a lankák. Addigra már kiválasztottam a nekem tetsző cipőt, amit figyelek, hogy el ne tévedjek. Haladtam is szépen mögötte kb féltávig, mikor az egyik frissítőpontnál valahogy mögém került, és nem akaródzott neki visszaelőzni. Ennek nem örültem, akkor érzem magam biztonságban, ha valaki fut előttem, de itt az előttem futók már messze jártak, nagyon kellett figyelnem a pályát jelző szalagokra. Figyeltem is, tényleg. Jöttek a táblák, 12 km, 13 km, 14 km, 13 km...jaj, itt már kezdett gyanús lenni, hogy valami nem oké. Aztán mikor másodszor is elfutottam az egyik számláló-ellenőrző szervező előtt, már világos volt, hogy valamit elbénáztam. És tényleg, a 14. km után valahol valóban vissza kellett volna kanyarodni, volt ott egy nyíl, feketén fehéren, de ezek szerint nem figyeltem mégse eléggé. Itt el kellett döntenem, hogy sírva fakadok és feladom a versenyt, mint veszett fejszét, vagy minden mindegy alapon tovább futok, ezúttal a jó irányba, és mentem, ami menthető. Az utóbbit választottam. Nem mondom, hogy töretlen jókedvvel, de azért a teljes elkeseredéstől messze állva futottam be 2 óra 7 perc után a célba, amiből a ha levonjuk a 15 perces bénázásomat, nem is olyan rossz idő az eredeti távra. Így sikerült hát jó 3 km-rel többet futva, de mégis 18. befutóként célba érnem. Ha nem a lábam alá néztem volna, akár lehettem volna 6. is. Vagy pofára is eshettem volna. Szóval jó volt így, ahogy volt. Palkonya valóban gyönyörű hely, jövőre biztosan visszatérek, és azt megígérhetem, hogy ennél jobb időt fogok futni.

update: Megvannak a hivatalos eredmények. 15. befutóként, ha nem bénázom el az útvonalat, 3. lettem volna. Volna. Volna. Volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.