Délután.

"Na most legalább megtapasztalod, milyen"-mondja kárörvendve az uram látva, hogy a számítógépénél ülök és a gyerek nagy lendülettel felém tart. Tudom mire gondol, gépeltem már úgy, hogy csak minden negyedik betű volt az enyém. De most láttam azt is, hogy fijjamat a legkevésbé sem érdekli az amúgy imádott billentyűzet, mert már messziről kiszúrta azt a boldogító tényt, hogy egy pogácsát tartok a kezemben. És valóban, idecsattog, felkapaszkodik, óvatosan kiveszi az ujjaim közül, és a térdemnek támaszkodva áhítattal majszolni kezd. "Csodafegyver"-suttogja férjem, a gyermek pogácsaevő áhítatának tükörképével az arcán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.