Tusolok. Zsigmond fiam sírva nyújtogat felém egy kishajót, látom, nem tudja szétszedni. Szétszedem, tusolnék tovább, de a gyerek levegővétel nélkül sír még mindig és nyújtogatja felém ugyanazt a hajót, csak most két darabban. Ezúttal összerakni nem tudja. Meg se próbálja. Összerakom, és várok, csend lesz-e. Nem lesz csend, akár a gyerek könnyeiben is fürödhetnék, miközben kb 5 perc alatt tíz-tizenkétszer összerakom és szétszedem a hajócskát. És közben azon gondolkodom, biztos, hogy én szültem ezt a gyereket? És azon, hogy ennyire lusta, vagy ennyire nulla a problémamegoldó készsége. Nem tudom melyik a rosszabb, de azt hiszem, inkább kényelmes. Hiszen mindig van egy hülye, aki bármit megtesz helyette, érte, miatta, csak ne visítson. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.