Az idei közös nyaralásunkat a mai nap volt hivatott képviselni, így alakult. Szerencsére gyönyörű idő volt, így Orfű és a strandolás mellett döntöttünk. Szerintem jó ötlet volt, de nem mindenki örült nekünk. Nem örült például az a húsz év körüli leányzó a zsúfolt buszon, aki velem szemben volt kénytelen ülni, és fel se nézett a telefonjából - majd a fülhallgatója tüzetes bámulásából - nehogy látnia kelljen, hogy egyensúlyozok a röpke 25-30 perces úton egyik lábammal a hathetes csecsemőmet tartalmazó bébihordozót tartva a busz padlóján, fel ne boruljon egy kanyarban, a másikkal Zsigát támasztva, hogy ne essen le a karfa nélküli székről, melynek úgy nyolcvan százalékát birtokolhatták Vilmossal ketten egy miattuk felálló fiatalembernek köszönhetően (a maradék húsz százalék kellett a mellettük ülő bácsi könyökének), a két kezemmel meg krisztuspózban igyekszem kapaszkodni az egymástól igen távol eső fogódzókba, hogy a kifacsart lábtartás közben én magam fel ne boruljak. Tényleg szörnyű látvány lehetett, ha fel is pillantott a leány, nem bírta sokáig nézni. Ennél még a fülhallgatója is szórakoztatóbb látvány volt. Megértem. Tényleg. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.