Meccs lesz. Még csak készülődnek, kora délután óta. A kukákból kitüremkedő üres pizzás- és sörösdobozok tengere árasztja el az utcát. A házunk melletti játszótéren zöld ruhások esznek, isznak, petárdáznak, pár közel merészkedő gyerek nézi a hintákat szomorúan a partoldalról. Csukott ablakok mellett ülök a 40 fokos szobában három síró gyerekkel tömény puskaporszagban. Megtelt a lakás, amíg nem voltunk itthon. A hazaút nem volt könnyű. Az első pár járda közepén söröző társaságot még kikerültem a babakocsival, de mikor már nem bírta a csuklóm az egykezes manőverezést padkától padkáig (a másik kezemet a két járóképes gyerekem szorongatta üvöltve, anya, féééleek!), egyszerűen beléjük hajtottam. Szerintem észre sem vették. Mikor beértünk az utcába, Vilmos a sokadik durranás után megkérdezte: Anya, ugye gyerekekre nem lőnek?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.