A mai program többek között guggolás 16 kilóval (ez pont egy Vilmosnyi). Ötvennél gondoltam megállok, de a gyerek százig akart számolni. Hogy fog ez fájni holnap! Na meg a futás...elvileg még nem szabad futnom, de...szóval az úgy volt, hogy kiértem a parkba az összes gyerekkel, motorral, biciklivel, babakocsival, férjjel, három napi hideg élelemmel, mikor észrevettem, hogy nincs meg a telefonom. Két eset látszott lehetségesnek: otthon hagytam - ez nem baj, tudok élni telefon nélkül - vagy kiesett a zsebemből út közben - ez már annyira nem szívderítő eshetőség. Szóval otthagytam csapot, papot, babát, gyereket, embert és sprinteltem hazafelé lázasan figyelve az utat, hátha megtalálom. Persze otthon volt, kivettem a labdákat a labdásdobozból és a helyükre raktam a telefont (nem tudom megmagyarázni). Örömmel hívtam a férjemet, hogy minden oké, mikor is meghallottam a veszettül üvöltő csemetémet, természetesen nem az egyik szendvicsevőt, hanem az anyatejest, így hát söpörtem vissza ahogy csak bírtam, etetni. És hogy milyen jó volt végre futni! Lehet, hogy holnap is elveszítek valamit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.