Az volt a vágyam, hogy esetleg sikerüljön 2 órán belül lefutni a távot. De emiatt nem idegeskedtem, amiatt viszont annál inkább, hogy elérjük-e a vonatot, a csatlakozást, a fiúknak sikerül-e lefutniuk a távjukat. Rémülten fordultam vissza a liftből a lakás felé, úgy érezve magam, mint a vadászni induló Tutajos, minden nálam van, csak a puska- vagyis a futócipő - maradt otthon. Persze egy pillanat múlva eszembe jutott, hogy nálam van, tegnap azt raktam be legelőször a táskámba. 

Miután megvolt az utazás, az átszállás, az ovis futam, megnyugodtam. Lesz ami lesz, én most futok. Beálltam valahova a tömeg közepébe, chip a bokámon, telefon a karomon, zsebkendő a zsebemben, ezen kívül csak én magam. Elindultam. Elengedtem a gyorsan futókat, és közben néztem az előttem haladókat, hogy kit kövessek. Először kinéztem egy lányzót olyan pólóban, ami rutinos futóra engedett következtetni, és szép kerek popsija is volt, ami esztétika élménynek sem utolsó. De gyorsan meguntam, és lassúnak is bizonyult, megelőztem. 

Közben lement az első km, pacsi L.-lel, aki egy kakaduval (flamingóval?) a fején állt a kompnál, és elhaladtamban hozzámfűzte, hogy első félmaraton, hajrá. Jó, hogy egyre több embert ismerek, jó, hogy egyre többen ismernek. Kiértem a rakpartról. Igyekeztem elé kerülni egy velem egy tempóban futó idősebb férfinak, mert úgy 10 méterenként köpött egyet, és ez elég idegesítő volt. Közben figyeltem előre, és láttam két fiút, akik szép egyenletes tempóban futnak. Mentem mögöttük 1-2 km-t, mikor az egyik lekanyarodott a Duna-partra. A másik maradt, gondoltam egy nagyot,és mellé szegődtem. Ezt nem bántam meg, mert rögtön szóba elegyedtünk, és kb végigbeszélgettük az egész versenyt. Így ismerkedtem meg P.-vel.

A tempót, vagyis hogy fut-e a runkeeper, másfél km-nél néztem meg. És néztem nagyot, mert 5.05-ös tempót mutatott a saccolt 5.50 helyett. A középső szakaszon nagyon fújt a szél, ott valamelyest lassultunk, de elég jól tartottuk a sebességet, féltávnál már elég biztosnak látszott, hogy belül leszek a két órán, ha nem baltázok el valamit. Nem baltáztam, 16 km-nél kezdtem fáradni, onnan végig szembeszél volt, meg hát már ugye 16+ km mögöttem. De ez nem lassított le, szép egyenletes tempóban futottam végig. Az utolsó km-nél állt a szurkolókórusom, velem érkezett barátaim, családom, összes csemetém. Sokkal jobban örültem ott nekik, mintha a célban vártak volna. Imádtam, hogy a két nagyobb csibém ott integet, hogy hajrá anya, fussál anya.

1.50 perc idővel, 5.13-as átlag tempóval, a korosztályos 4., abszolút női 6. helyen értem be. Ügyes vagyok?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.