- Milyen nap van, csibém? kérdeztem tegnap Vilmoskámat. 

- Zebra.

Átgondoltam. Hétfő, kedd, zebra. Tényleg az. 

A tányér peremén számok és a kevert nyelv szépségei:

- Anya, már nem krumplis a two!

Szerintem ezt a mondatot még senki nem mondta ki ezelőtt. 

"Vilmos tényleg gyerek lett bébiből.
Ahogy délutan készülődtem a par napos tavollétre, nem csak azt kérdezte meg, hogy "Apa, elmész?", hanem azt is, hogy 'Apa, mit hozol?'
Egyik szemem, masik szemem - tényleg szar ügy, hogy felnőnek előbb-utóbb (persze nem, de azért mégis)"

Kisfiam pókemberes úszógumiban és pókemberes sapkában pompázik. Mi van, fiam, te vagy a Pókember? - kérdezem. Nem, anya, én a Vilmos vagyok - pirít rám. 

Belátom, tényleg hülye kérdés volt. 

Vilmos már pár hónapja egyáltalán nem cumizik, de a biztonság kedvéért eltettem az utolsó két cumiját minden eshetőségre. Eddig nem kellett elővennem. 

Zsiga még cumizik, éjjel mindenképpen, de nappal is, főleg, mikor álmos. 

Hétfőnként járok a cumibolt közelében. Most hétfőn felmértem a cumihelyzetet, és úgy találtam, hogy öcsi két cumija megfelelő mennyiség, így nem vettem. 

Szerdán a gyerek szétrágta az egyiket. Nem baj, van még egy, az csak kitart hétfőig. Kis is tart, csak nem tudom hol, mert péntek délután ismeretlen helyre távozott. Feltúrtam az egész lakást, hogy hova bújhatott a nyavalyás cumi, de persze nem került elő. És közeledett az este. Nem volt mit tenni, kénytelen voltam elővenni Vilmoska féltve őrzött ereklyéit. Gondoltam már úgyse emlékszik rájuk, nem lesz gond. Talán észre sem veszi, hogy öcsinek "új" cumija van. 

Na persze. Zsiga felragyogó arccal szemlélte meg a cumit díszítő oroszlánfejet és boldogan rohant a bátyjához, Immos, Immos, néz, oroszán! 

Vilmos kicsit zavartan nézi az oroszlánt, majd engem, majd megint az oroszlánt, és bizonytalanul megkérdezi: Anya, ez az enyém? Szabad hazudni a gyereknek? Fut át az agyamon, de olyan gyorsan, hogy el se kell hessentenem. Nem, fiam, neked már nem kell cumi. Mert én már nagyfiú vagyok? Kérdezi, mire megkönnyebbülten bólintok. 

Nagyfiú vagyok - súgja maga el, és büszkén mosolyog. Úgy tűnik megúsztam. 

"Occam borotvájának érvényességéről 
kiviszem a kicsit pelenkázni, és amikor az ölemben visszahozom, a kezében egyszer csak ott egy tiszta pelenka, és vigyorogva nyújtja felém
nem értem: belenyúlt a kosárba? most vettünk új csomagot, ami ott volt az asztalon, abból vette el? megtalálta a vésztartalékot a kocsiban?
erre megszólal a feleségem: Pali, nincs a gyereken pelenka."

- Anya, kérek egy medvét.

- Mit, kisfiam?

- Kérek egy medvét.

- Mit? 

- Medvét!

Még kétszer vissza kellett kérdeznem, mire rájöttem, hogy meggylét akar. Azt kaphat. 

De anya, én nem Vilmoska vagyok, hanem Vilmos!

Jaj nekem...

Három éves státusz, szemvizsgálat. A feladat a következő: a táblán sorakozó, egyre kisebbedő villákról kéne mutatnia a kezével Vilmosnak, hogy merre állnak a fogak. Nem érti mit kell csinálni. Küszködünk egy darabig, de nem megy. Olyan nincs, amin számok vannak? - kérdezem. Hát, éppen van, mondja a védőnő csodálkozva, és hoz egy rendes szemvizsgáló táblát. Fiam tetőtől talpig felcsillan, és büszkén, boldogan felolvassa az egészet. Angolul. 

A mai nappal az anyaaaaa és az apaaaaaa mellé belépett a Immmmooooo is. Habár Vilmos még nem hallgat rá, szerintem hamarosan rájön, hogy az bizony ő lesz.