Hajnalban Vilmos felébredt és kiabálni kezdett: Anya, nem ezt nézzük, anya, nem ezt nézzüüük! Hát mit nézzünk, kisfiam?- kérdezem félálomban az alvó gyerektől. Micimackót, mondja. Jó, nézzünk Micimackót, mondom, és alszunk tovább. Egészen addig, amíg a baba fel nem sírt a kiságyban: - Maki! Makiii! Makiiiiii! Átbotorkálok, kezébe adom a maciját. Megtekinti, a sarokba vágja, és alszik tovább. Visszafekszem, és azon gondolkodom, ha én beszélek álmomban, biztos azt mondogatom, hogy aludni akarok. 

- Sicc! sicc! - kiabál Vilmos a galamboknak reggel oviba menet. Mondom neki, ezek nem cicák, babám, a madaraknak azt mondjuk, hess, hess, mint a dalban, tudod. 

- Hess! Hess! - kapja fel rögtön, még a fát is megrugdalja, amire felrepültek, aztán büszkén szalad hozzám: - Anya, elhesseletem őket!

Akkor jó, fiam. 

Apa-fia beszélgetésfoszlány a konyhából:

- Hogy hívnak, kisfiam?

- Dajkó Vilmos.

Mosolygunk, büszkén.

- És öcsit hogy hívják? 

- Dajkó Öcsike. 

Nevetünk. Azt is büszkén. 

Ma Vilmoskámat egy másik kislány várta az ovi előtt. Hm.

Tegnap Vilmoskámat egy kislány várta az ovi előtt. Ez milyen szép. 

- Anya, építsünk hóembert!

- De kicsim, nincsen hó.

- Akkor bontsuk ki az ajándékokat. 

Hazaértünk a boltból, picikém segít kipakolni. Egy doboz sörnél elakad, ilyenkor mindig beviszi apának, de apa épp fodrásznál van Vilmossal. 

- Igen, kicsim, apáé, de apa most nincs itthon - mondom neki, mire kisétál a konyhából, megy a bejárati ajtóhoz, és megpróbálja kituszkolni a sörösdobozt a levélbedobó nyíláson. Menjél sör apa után - gondolja, gondolom. 

Apa vitte fodrászhoz, most értek haza. 

- Anya, voltam fodrásznál, levágta a fejem! - újságolja lelkesen. 

- Nem a fejed, babám, a hajadat vágta le. 

Öcsi az etetőszékben csápol. 

- Nézd, Zsiga, holnap te is ilyen szép leszel, mint Vilmos - mondom. 

Erre Vilmos: - Akkor most levágjuk öcsi fejét!

A gyerektartás felettébb szórakoztató.

Egy hete volt Vilmos születésnapja. Maga fújta el a három szál gyertyáját nagy boldogan délután, mikor megkapta a tortát, aztán vissza kellett tűzni őket este is, és minden étkezésnél, amíg tartott a torta. Mikor nem voltunk elég gyorsak, beletűzte egyedül, de úgy, hogy a tartókák alja koppant a tálcán és épp csak kilátszott a kanóc.

Tegnap együtt elkészítettük az adventi koszorút. Este nagy örömmel nézte, hogy gyertyákat tűzök bele, és apa meggyújt egyet. Még gyújtsad! Nem, most csak egyet, a másodikat majd jövő héten. Anya fújom, anya fújom! Nem, fiam, ezt most egy kicsit hagyjuk égni, nézd, milyen szép. Anya, akkor énekelj. Eléneklek néhány karácsonyi dalocskát, de egyik se tetszik neki. Akkor mit énekeljek, fiam? Hát a születésnapot. 

A Hókirálynőt néztük múlt héten. Ez volt az első darab, amiből már értett valamit. A címszereplő színrelépésekor belekapaszkodott a kezembe, anya, nem félek, anya, nem félek, mondta remegve. Csibém, mondom, nézd, az ott a hókirálynő, a ruháját (nagy, lebegő nylon, tényleg félelmetes) lentről fújják a bácsik, attól lobog annyira, tudod, mint mikor apa zacskót rak a kukába, hogy felfújódik az is. Erre megnyugszik, nézi tovább a darabot. Hazafelé a buszon megkérdezi tőle egy néni, hogy mit látott a bábszínházban. Boldogan feleli, hogy a Zacskókirálynénit.