A tegnapi futás után kicsit fájt a térdem, mondom a férjemnek, némi együttérzésre vágyva, lehet, hogy most nem kéne erőltetnem a reggeli tornát. 

- Pont most kell tornázni, hidd el, jó fog esni. 

Mit mondjak, nem éreztem magam feltétlen támogatva. De az edzés tényleg jól esett. 

Elmentem az állomásra a gyerekekért meg hogy vegyek egy szandált. Hazahoztam a gyerekeket, két szandált meg négy új ruhát. Ez van. 

Misi becsapja az orrom előtt a hűtőajtót. 

- Köszi - mondom. 

- Szívesen - mondja.

Végre megjöttek a fiúk a nyaralásból. Egy óra alatt rekedtre kiabáltam magam. Már nagyon hiányoztak. 

Tavaly ilyentájt szinte minden futótársam az ultrabalatonos élményeiről beszélt, meg arról, hogy ezt a versenyt egyszer legalább mindenkinek ki kell próbálni. Persze, hogy elindult a vezérhangya már akkor. Aztán ősszel elkezdtek körvonalazódni a dolgok. 

2017. okt. 4. UB2018 csoport megalkotása. Meghívottak: Kata, Süti, Márti, jómagam, és persze F, a főnök, mert nélküle egy UB-s csapat se jöhetne létre a FutaPécs háza táján :D

Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy milyen terveitek vannak (vannak-e) a jövő évi UB-vel kapcsolatban. Katával olyan elképzelésünk lenne, hogy össze kéne rakni egy 4- max 5 fős női váltót. Lenne esetleg kedvetek? 

Volt kedvük, a csapat két nap alatt összeállt és családban marad alapon szert tettünk egy lelkes(?) autós kísérőre is Márti Attilája személyében. Beindultak az események.

Esik az eső. Misi áll az erkélyen egy esernyő alatt. Ez is lehet egy program. 

Keresztrejtvényt fejtünk Vilmossal. Elakadok egy román néptáncnál, hiába van meg a négyből három betű, akkor se tudom. - Hogyhogy nem tudod, anya, hiszen csak egy betű kell! - csodálkozik Vilmos. - Sajnálom, fiam, nem ismerem a román táncokat - gondolkodik egy sort - Jó, akkor kérdezzük meg a gúglt, ő úgyis tud mindent - mondja. Mielőtt még reagálnék, közbeszól Zsiga is: - A gúúúgl az isten. 

A hóra volt egyébként. Meg is néztük, ha már...

Férjjel való összeveszés és "Jó, akkor én a földszinten alszom" esetén mi az a három dolog, amit hirtelen összekapkodok? Könyv, telefon, futócipő. És melyik ebből a rossz választás? A könyv. Mivel úgyis a könyvtárban aludtam, jobban jártam volna egy paplannal. De legalább futottam este tök sötétben és reggel madárdalos kísérettel. Az ember lánya a szar helyzetekből is igyekszik a legjobbat kihozni, hát nem?

Mihály egyelőre Zsigának hívja mindkét testvérét. Nem meglepő, elég egyformák, volt egy kislány az oviban, aki egy ideig rá se jött, hogy két különböző gyerekről van szó, aztán mikor igen, akkor az egyiket Zsigának, a másikat pedig Zsigmondnak hívta. Én se mindig értem mért bonyolítottuk az életünket azzal, hogy külön nevet adtunk nekik. Mennyivel egyszerűbb Mihály módszere. Mikor nincsenek itthon, én is hajlamos vagyok átvenni. És milyen vicces is egy ilyen családi mondat, hogy gyere babám, menjünk el a Zsigákért. Persze nem überelheti a Béláimat, de azért nekünk így is jó. Vilmosaink is voltak, mikor Vilmos már ovis volt, Zsiga meg még nem, de azért néha bevittem kicsit játszani. Egyszer egy kisfiú igencsak csodálkozva ment az óvónénihez, mesélve, hogy tessék elképzelni, két Vilmos van a homokozóban. 

Vigyázz mit mondasz a beszélni tanuló gyerek előtt. 

- Nézd, fiam, süt a napocska - mondom lelkesen.

Erre mint az őrült rohan ki a konyhába azzal, hogy - Sütiiiiii!

Most állhatok neki sütit sütni. 

Vegyes tüzelésű kályhánkba most vettünk először szenet, eddig csak fával fűtöttünk. Tegnap este Vilmos lent molyolt az apjával, így tőle kérdeztem reggel:

- Fiam, tegnap már szenet raktatok a tűzre?

- Szénát? - kérdezi csodálkozva. 

- Nem, szenet. 

- Nem tudom mi az a szen. 

Olyan ritka, hogy ne ismerjen egy szót, hogy ezen meg én csodálkoztam. De aztán beláttam, hogy igaza van, hol tanulta volna meg? A panelban? 

Az előző esti poharazgatás következtében nem kis fejfájással, émelygéssel, mindenbajomvannal keltem. Valahogy elnavigáltam a gyerekeimet az oviba, aztán arra gondoltam, elmegyek Cs-vel futni egyet, abból baj nem lehet. Hogy én ezt hogy gondoltam? Szürkészöld arccal ballagtam a találkozópont felé, Cs. háromszor is megnézett, hogy tényleg én vagyok-e. Hát én voltam. És megnyugtattam, hogy az ötödik km után jobban leszek. Nem nagyon hitt nekem, de azért elindultunk. Égervölgy-Égertető vonalat különösebb zokszó nélkül tettem meg, max egy kicsit lassan, de hát magas az a hegy. Fent leültem, mert nemigen jött a levegő ott, ahol kellett volna. Akkor kezdett szúrni az oldalam. Folytattunk a felfelé kaptatást a kellemes kis sáros-botladozós úton a Babás Szerkövek felé. Annyira odafigyelős volt az út, hogy rosszul lenni is elfelejtettem. Ez az állapot kitartott egészen a Petőcz-Aknáig, ahol lekanyarodtunk az addig mondhatni kénylemes túristaútról, és valami igen sáros meredélyen mentünk tovább az abaligeti elágazóig. Ezt a szakaszt futásnak a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni, jobban illik rá a cuppogás vagy csúszkálás, vagy éppen ezek kombinációja. Nyakig sárosan értünk ki az útra, csak azon csodálkozom, hogy összesen egyszer estem el. Itt ha van egy csöpp eszem, visszafordulunk és hazafelé vesszük az irányt, de úgy gondoltam, én bizony erős vagyok, menjünk csak el Abaligetig, ott még úgy sem voltam. Szóval folytattunk a sárcsolyázást egyébként fantasztikus tájakon, de akkor éppen valahogy nem tudtam teljes szépségében élvezni. Abaligeten megcsodáltuk a tavat, sőt, mivel akkor már igen szomjasak voltunk, ittunk is belőle, felvállalva annak a veszélyét, hogy az alap háyninger mellé esetleg hasmenés is fog társulni. De akkor már mindegy volt, folyadék nélkül képtelen lettem volna hazafutni. Folytattunk az utunkat most már tényleg hazafelé, legalábbis a tervek szerint, elindultunk egy szimpatikus sárga jelzésen, ami valahogy nem nagyon akart Pécs felé fordulni, így le is térünk róla, valahogy így esett, hogy az egyáltalán nem tervezett Rácz tanyára keveredtünk. Láttunk lovat, csacsit, kutyát, és miután végignéztünk magunkon, úgy döntöttünk, hogy ennyi elég volt a terepből, szépen hazakocogunk a biztonságos aszfaltos bicikliúton. Na ekkor kezdődött a kínszenvedésem. Mivel nem kellett minden lépésemre koncentrálni, hogy se ne süllyedjek, se ne dőljek, se ne botoljak el, sőt, szakadékba se zuhanjak, volt időm a mindenbajomra koncentrálni. Volt is hirtelen minden bajom. Az utolsó pár kilómétert az oldalamat fogva, lejtmenetben meg-megállva, könnyezve tettem meg, azt fontolgatva, hogy leülök az út szélére, és megkérem Cs-t, hogy jöjjön vissza értem kocsival, mert teljesen végem van. De mivel már így is alaposan elhúztam az idejét, inkább összeszedtem magam, és befutottam Égervölgybe, vettem egy nagy levegőt, és még hozzácsaptam a 25 km-hez hiányzó 200 métert, hogy legalább kerek legyen. Hát kerek volt. És igyekszem észben tartani, hogy másnaposan nem futok. Nem lesz nehéz betartani, mert most nagyon úgy néz ki, hogy soha többet nem iszom. 

Felnézek a buszon a könyvemből. 

- Miről dumáltok?

- Hogy mi a különbség a testvér és az Olivér között.

- És?

- A testvér az több. Az Olivér csak egy. 

- Cukik vagytok. Mondtam már?

- Nem. 

- Cukik vagytok. 

- Már mondtad.