Végre süt a nap, délután levittem a gyerkőcöt a játszótérre. Volt zsivaj, sok kicsi, babakocsihegyek, anyukatömbök, de fijjamat nem érdekelte semmi, egyenesen becélzott egy, a placc kellős közepén magányosan álló játékbabakocsit a benne ülő, elég élethűnek látszó játékbabával. Hát ilyet még nem látott. Óvatosan közelített a szerzethez és megérintette a homlokát. A baba nem mozdult. Erre rátette a tenyerét a fejére és egy picit megrázta, hátha csak alszik. Semmi válasz. Megfogta az egyik lábát, majd a másikat is. Még mindig semmi. Rámnézett, megvonta a vállát, átállt a túloldalra, és tolni kezdte a hinták felé. Nem tudom, meddig fajult volna a dolog, mert ezt már azért nem hagytam, a babatulajdonos meg csak nem akart előkerülni, így szomorú szívvel elcipeltem onnan a gyerekemet. Szerencsére nem vette rossz néven. Helyes volt nagyon. 

Egy cumi, egy cumisüveg és egy darab süti van a kezében. Ezekből néha a szájába is kerül valamelyik. Érdemes megfigyelni a kifinomult logisztikát: egyiket sem ejti el vagy teszi le, még arra is marad kapacitása, hogy időnként megsimogassa a macska fülét. 

Az első nap rájuk se bagózott. A második nap már megnézte mik ezek. A harmadikon egyre kisebbedő ívben kerülgette, a negyedik napon egyszer csak elkezdte kergetni őket...hát cilik, kössétek fel a gatyátokat. 

Tekintettel a változatos égből hulló áldásra (eső, hó, havaseső, eső, eső), a kert helyett a padláson húsvétoltunk, mert hát azért mégse a nappaliba jöjjön az a nyúl. A helyszín igazi kánaánnak bizonyult a könyvkupacokkal, szárítókötelekkel és a nagymama tornaszereivel. Vilmos rápillantott a gondosan kiválasztott ajándékaira, aztán észrevett egy hulahoppkarikát, és attól kezdve ő már jól érezte magát. Lent megtekintette a felnőttek ajándékait, és elvégezte a csokifélék újraelosztását. Így zajlott fijjam második húsvétja. Harmadikra lehetne olyan, amikor nem fagy be se a nyúl, se a gyerek feneke.

Azt hiszem kezdem tapasztalni fijjamon az első dackorszak kezdeti tüneteit. Nem tudom, hogy honnan tudja, hogy ilyenkor mit kell csinálni, de már olyan profi módon toporzékol, hogy ember legyen a talpán, aki megállja nevetés nélkül. A visítás, a szirénázás, meg a fekve rugdalózás annyira nem szórakoztat, de az etetőszék-táncoltatás és ez a toporzékolós műsor valami elképesztően aranyos. Na persze kérdezzétek meg egy hónap múlva mi a véleményem ugyanerről. Lehet, hogy az aranyos titulust addigra már véglegesen törlöm a szótáramból.

Véletlenül ráejtette a cumisüvegét a lábfejemre. Mivel az utóbbi két napban - tőlem merőben szokatlan módon - magas sarokban pompáztam, elég érzékenyen érintett az eset, diszkréten fel is sikítottam. Erre az én gyerekem jól kinevetett, kacagva felkapta az üveget, és elkezdett vele célba dobni a lábamra. Kedves, nem?

Míg a hajamat mostam, fijjam bepakolta a mosógépet. A következőket gondolta kimosni:

Hajkefe, anyáé, 1 db

Öntözőkanna, piros, 1 db

Lefolyószűrő hajszálakkal, fém, 1 db

Fürdőbálna, piros, 1 db

Szépen rájuk csukta az ajtót, és a mosási programokat kezdte böngészgetni, melyiket is szeresse...pamut? Nem...szintetikus? Háááát...Baby?

Jobbnak láttam ezen a ponton kitessékelni. Egyelőre ebben a háztartásban még én mosok.

Szánkózni is próbáltunk ma, mert mi mást csinálhatna az ember március idusán. A terv addig működött, amíg bele nem tettük a gyereket a szánkóba. Attól kezdve kétségbeesett sírásnak és visításnak nevezném inkább a kalandot. Remélem jövő márciusban nagyobb szerencsével járunk. De akkor már sokkal többen leszünk...vagy ha nem is sokkal, eggyel biztosan. Mert hát bébisedünk megint. Nyár közepén már két ilyen kis sajtkukac fog nyüzsögni a világban. Bár fijjam addigra már komoly, felelősségteljes nagyfiú lesz. Maximum a szánkózás rejtelmeibe nem ő fogja bevezetni a testvérét. 

Reggelre kelve fijjamat egy ceruzával a kezében találtam a szobánk padlóján, amint éppen a határidőnaplóm belső borítójára rajzolgatott elmerülten. Aztán azt megunva lapozgatni kezdett, és véletlenszerűen kiválasztott oldalakat látott el a kézjegyével. Milyen rendes gyerek, hogy sem nem a falon, sem nem a padlón kezdte festőművészi karrierjét...és még csak nem is egy könyvet firkált össze, mint az anyja annak idején. Büszke vagyok rá. 

Hogy hidaljam át azt a problémát, hogy a gyerek a picit csepegő cumisüveg cumijával akar a konyhakőre rajzolni? Nagyon kreatív, de nem túl higiénikus.