Az este sem múlt eseménytelenül. Fijjam beszabadult a szobájába, amíg a fürdővizét engedtem, és szépen, szakszerűen kirámolta a ruhásszekrényét. Már éppen kezdtem volna válogatott szitkokkal helyretenni a lelkivilágát, mikor mellém állva adogatni kezdte a ruhákat. Na nem ez volt, amin meghatódtam, hanem hogy ezeket is kirázta előbb...hogy haragudjon így az ember?

A mai napért méltán büszke lehetek a fiamra. Apja elutazott, így egymásra vagyunk utalva. Délelőtt segített teregetni, és már nem csak adogatja a ruhákat, hanem ki is rázza előbb, pont, ahogy anya csinálja. Délután mással voltam elfoglalva, ő meg még nem beszél, így szólni nem tudott, hogy teli a peló. Máskor idejön és a fejét a térdemre hajtva beszédes illatfelhőket ereget, de most a járókába száműzve ezt nem tudta megtenni, így előbb minden mozdíthatót kihajigált, aztán, mivel erre sem figyeltem fel, szépen levette a nadrágját, hogy ezzel is beljebb legyünk. Egyszerűbb lesz, ha már beszél. Így viszont sokkal szórakoztatóbb. 

Tegnap reggel mostam - gondoltam én, de igazából nem. Tegnap reggel kipakoltam a szennyestartót, helyes kis kupacokba raktam a ruhákat, némelyiket a mosógépbe tettem, némelyiket a lavórba, a többit vissza a szennyestartóba. Igaz, én nem raktam a papucsomat a ruhák közé, sem a cumisüvegemet a mosógépbe, de minden mást szinte tökéletesen sikerült leutánozni, míg ma reggel tusoltam. 

Mióta múlt pénteken fodrásznál járt (igazi fiús program volt, kettesben apával), Vilmos olyan nagyfiúnak érzi magát, hogy önállóan sétál a parkban hegynek föl, völgynek le, úton, útfélen.  

Igen, tényleg kipakolta az összes fiókból az összes cuccát, míg nem voltam itthon. De mikor megjöttem, nagyon lelkesen segített visszapakolni mindent. Persze játszhattunk volna mást is, de ha ruhákat akar adogatni...én nem leszek semmi jónak az elrontója. 

Mostanában szeret az éjszaka második felében velünk aludni. Nemigen van más választásunk, mint ráhagyni amennyiben egy szemhunyásnyit is aludni akarunk. Na de így sem egyszerű, mert a kölyök olyan, mintha a káma szútra és egy óriáskígyó keresztezéséből jött volna a világra. Hogy a fenébe csinálják a babák és a macskák, hogy akármilyen kicsik, képesek teljes mértékben elfoglalni bármekkora ágyat?

Ellopott egy kenyércsücsköt a pultról, és azt majszolgatta, míg észre nem vette, hogy vajaspiritóst reggelizek. Odaállt elém kinyújtott kézzel, és valamit prüntyögött, nem nehéz kitalálni, hogy mifélét. A kezébe nyomtam egy darab piritóst, aztán mégegyet,mivel az elsőt rögtön betömte a szájába és nyúlt a következőért. Aztán megállt gondolkodni, ez így sehogy se lesz jó, se szabad keze, se szabad szája...lazán felnyúlt az asztalra, elvette a tálcámat, rápakolta a kenyérdarabkáit és bevonult velük a szobába elfogyasztani őket. 

Anya a szoba közepén ül és az építőkockákkal játszik. Baba a számítógép előtt kuporog, és vadul püföli a billentyűket. Néha úgy érzem, mintha egész más fogalmaink lennének a játszásról. 

Amint meghallja a wécéajtó csukódását, már rohan is, nehogy lemaradjon valamiről. Ez akkor rendben van, amikor csak mi vagyunk itthon, de hogy a vendégek hogy értékelik, hogy egy kacagó egyéves sasol befelé az ajtórésen és nyújtogatja a kis kövér praclijait, azt nem tudom. 

A mai nap megtanulandó képesség: Hogyan tudok minél több gerezdet összefogni az egyik kezembe úgy, hogy a másikat szabadon nyújthassam a következőért.