Meglátta, hogy narancsot eszem. Fogalmam sincs hogy kívánta meg, mivel még sose kapott, de gondolom már megtanulta, hogy amit anya eszik, az csak finom lehet (milyen finom volt a napokban az a darabka szalonna is, ami valahogy átkeveredett az ő tányérjába...) Először csak egy fél gerezdet adtam neki, figyeltem, hogy mit kezd vele. Forgatta a szájában egy kicsit, majd összeharapta, na ettől a pillanattól a narancsnak - és minden ezután következő narancsnak - nyert ügye volt. Már nyújtotta is a praclijait, mindkettőt egyszerre a következő két szeletért. Az elsőt betömte a szájába, a másikkal rohant az apjához büszkélkedni, mije van. Többet nem mertem adni elsőre. Ő viszont...hogy-hogynem, egyszer csak megjelent a székem mellett egy egész naranccsal, és a kezembe nyomta, tessék anya, együk meg.

Durranás, puffanás, csörömpölés, és az ezután rögtön felharsanó gyereksírás ugrasztott ki az ágyból. Rohantam, mint a nyúl, és próbáltam kitalálni, mit ránthatott magára fijjam álmában. De a gyerek édesdeden ordított sértetlenül, így mentem tovább a konyha felé, immáron merve levegőt is venni. Semmi gáz, csak apa hagyott egy üdítőspalackot a mélyhűtőben, az robbant fel. Biztos azt gondolta, vicces lesz. Nem volt az. Majd reggel anyázok.

Apa elutazott hétvégére, mire ma hazaértünk a munkából, már nem volt itthon. Fijjam módszeresen felmérte a lakás minden pontját, hátha megtalálja, de nem járt sikerrel. Elszöszmötölt egy darabig, míg én leültem átnézni a leveleimet. A hátam mögül jövő súrlódó hangra lettem figyelmes. Gyermekem a vállára akasztotta és épp a küszöbön küzdötte keresztül az apja táskáját, amelyikkel könyvtárba szokott menni, aztán megpróbálta a fejére húzni az egyik itthon hagyott pulóverét. Ha tudna beszélni, ezeket elvégezve biztos mondta volna, hogy kész vagyok anya, mehetünk megkeresni apát.

Otthagytam a gyerkőcöt egy tányér lé nélküli bablevessel a konyhában, és mentem a dolgomra. Pár perc múlva ránéztem, a gyerek előtt ott figyelt egy tányér bab, nem volt annak egy szem híja sem, viszont egytől egyig eltűntek a répák és a krumplik. Jól körülnéztem, és nem találtam őket, így gondolom a gyomrába távoztak. Továbbálltam, hagytam kettesben a babos tálkával. Mire visszamentem, a tálka az etetőszék előtt feküdt a földön, arccal felfelé, a babok a tálcán sorakoztak, és fijjam kacagva célbadobált velük a tálka közepébe.

A gyermek számítógép-imádata nem tesz jót a blogírásnak. Vagy pedig neki kéne blogot írni. Ha ébren van, teljesen esélytelen vagyok, és vesztemre nem sok az alvásigénye a kis csókának. Pont ezt sikerült neki örökölni. Biztos sokat mondogatta az anyukám, hogy visszakapom majd ezt a saját véremtől. 14 hónapos, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány éjszakát aludt eddig végig. Olyankor persze órákon át ébren virrasztok a túl nagy csendben és fülelek, hogy minden rendben van-e. 

Vajas kenyér, vajas tenyér, vajas cumi. Szeretünk reggelizni.

Tényleg megoldjuk idebent a téli sportok dolgot. Tegnap fijjam egész nap a szánkójával játszott. Ücsörgött benne, hintázott rajta, húzta maga után...megérjük azt, hogy majd mikor hógolyózni hívom, közli velem, hogy kint olyan hideg van, nem lehetne idebent mondjuk szilvásgombóccal?

Fijjjam felébredt ma reggel, ivott egy kis teát, átmászott az apja oldalára, bekapcsolta a laptopját, elindított egy Miért éppen Alaszkát, táncolt egyet a címzenére, most pedig áhítattal nézi, időnként rosszallóan rámsandítva, hogy mi a szöszt kacarászok, mi ebben a vicces? 

Nálunk csak nem akar hó esni, legalábbis semmi használható hó, csak valami vizes vacak, abból se tetemes mennyiség. Márpedig én a gyerekemmel havazni fogok, gondoltam, még akkor is, mikor az uram rávilágított, hogy ha ebbe a hószerű valamibe leteszem a gyereket, maximum vizes és sáros lesz. Nem keseredtem el, fogtam egy magas falú tálcát, teleszedtem hóval az erkélynek becézett kb 12 centis kilépőről, a szoba közepére helyeztem, és megmutattam fijjamnak, tessék, ez a hó. Megfogdozta, hidegnek találta, úgyhogy műanyag kockákkal és vödröcskékkel kezdte piszkálni a puszta keze helyett. Építettem neki egy egész kicsi hó(víz)embert, azt nagyon lelkesen szétcsapkodta egy tapsolóval. Nesze neked időjárás, figyeld ezt, ha korcsolyázni akarok, azt is megoldom majd veszek ki jégtáblát a mélyhűtőből.

Vilmos szépen csendben játszik a gyerekszobában. Ez már eleve gyanús, többször rá is néztem, de csak pakolgatta a sapkáit fiókból ki-be, később előkerült pár kinőtt rugdalózó is a dobozból, ahol az ilyesmik vannak. Szeret velük játszani, azért nem rakom messzebbre, inkább ezeket pakolássza mint a fiókokat. Épp ma mondta az uram, hogy a gyerek már unja a fiókozást, és szerintem meghallotta, mert a többedik benézésre már a fiókrámolásnál tartott. Gondoltam most már elég, eltakarítom a romokat. Ahogy közelebb értem, feltűnt, hogy az egyik sapkán valami fehér maszat van. És a gyerek kezén. Az arcán. A többi sapkán. Az fiókok fogantyúin. Az összes ruhán. Rosszat sejtve nyitottam ki a dobozt. És igen, valóban ott volt a pelenkázóról valahogy lepiszkált popsikenőcsös tégely kinyitva, részint belekenve a doboz belsejébe, részint a szoba minden létező pontjára, és persze a gyerek testrészeire is jutott bőséggel. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek.