Valószínűleg az az alapelgondolása, hogy minden a háztartásban fellelhető cumi őt illeti. Mióta megjelent az új jövevény a cumijával, Vilmos folyamatos extázisban van, állandóan azt figyeli, hogyan lehetne megszerezni. Időnként sikerül, és akkor nagy boldogan rohangál a kis bébicumival a szájában. Mint most is. Öcsi felsírt, mondom neki, látod, sír, mert elvetted a cumiját. Erre kikapja a szájából és meg sem áll vele a kiságyig. Épp kezdenék meghatódni, milyen rendes nagyfiam van, mikor látom, hogy odaérve benyújtja a cumit a rácson, megmutatja öcsinek, aztán földöntúli mosollyal visszadugja a saját szájába és átvonul a másik szobába. Most a hintában ül, cumizik és Turgenyevet olvas. Jellemző módon az Apák és fiúkat. Erős kisebbségbe kerültem.

Hajnali 3 óra. Vilmos felkel, fog egy doboz almalevet, néhány építőkockát, leül velük az asztalkájához, és várja, hogy történjen valami. Megunván a csöndet, odaoson öcsihez, és megpróbálja ellopni a cumiját. Nem jön össze, túl messze van. De azt kiszúrja, hogy anya résnyire nyitott szemmel figyel. Átrohan a szobájába, vár egy kicsit, de mivel nem megy a hegy ágyazni, az ágytakarót hurcolja át a hegyhez, és már szalad is vissza a párnákért. Mielőtt még a kanapét is áthozná, anya belátja, hogy nincs más hátra, fel kell kelni és beágyazni. Persze próbál hatni a gyerekre szép szóval, majd erélyesebben, de mit sem ér, és közben öcsi is felébred, enni kér. Pár perc viszonylagos nyugalom, öcsike eszik, Vilmos a kezét fogva gyönyörködik benne. Kicsi vissza a kiságyba, nagy a nagyba, halvány reménykedés, hogy még sikerülhet aludni egy fél órát, esetleg egy egészet is. Esélytelen, Vilmos már fel is kelt és egyszerre hoz három pár cipőt, hogy akkor próbálgassuk fel, melyik menne a legjobban a pizsijéhez. Feladom, kivonszolom magam a fürdőszobába arcot mosni. Vilmos berongyol a lábam mellett és elkezdi bepakolni a mosógépet. Hagyom, addig kisikálom a beáztatott ruhácskákból a különféle eredetű foltokat. Ráveszem fijjamat, hogy ezeket pakolja be inkább. Kis közelharc árán (rögtön ki is pakolná még hárommal többször, mint amennyihez türelmem van) elindítom a mosóprogramot. Öcsi jelentkezik még egy kis tejcsiért, anya belealszik egy kicsit a szoptatásba, Vilmos kipakol pár fiókot és vígan játszik egy "Drinking game" nevű játékkal, szerencsére nem az ivós, csak a tekergetős részével. Anya eltakarítja a romokat, közben lejár a mosógép. Vilmos segít kipakolni, majd teregetni is, egy ruhát anyának, egyet a saját nyakába akaszt, mire a lavór kiürül, úgy néz ki, mint egy kifordított rongyoszsák. 7 óra. Lassan magamhoz térek, nekiállok a reggelinek. Vilmos felmászik az etetőszékbe, és a kezébe nyomott szelet kenyérrel édesdeden elalszik. Átviszem az ágyba, betakargatom, meghatottan nézem egy percig, aztán a másik alvót is, és azon gondolkodom, mit is kezdjek ezzel a szép, csöndes reggellel.

Az uram azt álmodta, hogy szülök. Az anyukám azt álmodta, hogy szülök. A barátném azt álmodta, hogy szülök. Én azt álmodtam, hogy rókára vadászom sörétes puskával. 

Vilmos harmadik napja nem hajlandó a saját ágyában elaludni. Ez vagy annak köszönhető, hogy érzi, hamarosan testvérkéje születik, és extrém módon ragaszkodni kezdett hozzám, vagy a szobájába beköltözött imádkozósáskának, akit hiába rakunk ki akár az ajtón, akár bármelyik ablakon, előbb-utóbb visszatér. Apa levitte már a földszintre és kitette a ház másik oldalán, de onnan is visszajött pár óra múlva. Tegnap elvitték magukkal egy hosszabb sétára, és eleresztették egy szép nagy mezőn. Ha onnan is visszatér, nevet és otthont adunk neki.

Itt az ideje az esti sétának. Ezt onnan lehet tudni, hogy apa jön-megy a lakás különböző pontjai között, Vilmos pedig lohol utána a cipőjével, és amint megáll, leteszi elé, apa, vedd fel, apa vedd fel és menjünk már! Ha pedig felvette a cipőt, már nincs visszaút, fijjam lecövekel az ajtóban és próbálja kifeszíteni a keretből, olyan vehemenciával, hogy félő, sikerülni is fog neki. Ha menni kell, hát menni kell. 

Vilmos rizibizit vacsorázik a maga szelektív módján. Ebédre is azt evett, de akkor csak annyira figyeltem, hogy előbb kiette belőle az összes húst, aztán a zöldséget, végül a rizs felét elfogyasztotta, a többit szétszórta-kente erre-arra. Most volt szerencsém részletesebben végignézni. Egyenként kiszedegette az összes borsót, aztán mikor már láthatóan csak színtiszta kukoricás rizs maradt, addig-addig kotorászta jobbról balra, balról jobbra, míg meg nem lelte az utolsó, magányos kis borsószemet. Mintha csak tudta volna, hogy pontosan mennyi volt benne. Felettébb szórakoztató látványt nyújt evés közben, az biztos.

Cseresznyét magozok a konyhában, Vilmos sütit majszolgat, apja mosogat. Beszélgetünk, és mivel elég halk szavú vagyok, időnként hátra kell fordulnia, hogy halljon is, közben vízzel csöpögteti a térdeimet. Rámordulok, hogy ez nekem nem jó. Kapok pár cseppet a szemem közé, viszonzom a cseresznyéstálból. Belemelegszünk a csatába, mígnem kapok a nyakamba egy fél pohárral. Felsikítok és nevetve húzom le magamról a csurom vizes pólót és a tálban maradt, úgy liter vízben úszkáló cseresznyékkel szemezek, vajon mennyi idő lesz feltakarítani, ha ezt most így ahogy van, ráborítom. De egy pillanat múlva feledem is az édes bosszút, torkunkra fagy a nevetés. Kisfiam piros arccal, kétségbeesetten bömböl az etetőszékben. Közrefogjuk, csitítgatjuk, kedvenc falatkáit toljuk a szájába, míg nagy nehezen megnyugszik. Mi játszódhatott le vajon a kis fejében? Gondolom nem az, hogy őt kihagytuk a jó kis játékból.

Mennyire gyakori, hogy egy másfél éves saját kezűleg tör be egy ablakot? Valahogy nem gondoltam, hogy ilyen korán már ilyesmitől kellene tartanunk. Kellett volna.

Azt hiszem, ez már a fáradtság csúcsa. Fijjam az előbb elém állt, a kezembe nyomott egy pár zoknit, majd jelentőségteljesen felém nyújtotta a lábát. Erre csodálkozva megkérdeztem, hogy mit akar. Butább vagyok, mint egy másfél éves.

Újabb éjszakán vagyunk túl. A fektetés megint nem volt egyszerű mutatvány. Ezúttal apja próbált melléfeküdni és mesélni neki, de Vilmos csak egyre élénkebb lett, minduntalan közbekiabált, végül felpattant és fogócskázni kezdett saját magával. Úgyhogy megint (kihűlt) vacsi, járóka, hosszas altatás, kisurranás lábujjhegyen. Viszont most nem riadt fel egyszer sem, egy hang nélkül aludt a reggeli óracsörgésig, akkor felkelt szépen, átszaladt hozzánk, befeküdt közénk és aludt tovább, mint a bunda. Sem a készülődésem zajaira, sem a távozásomra nem ébredt fel sem ő, sem az apja. Kicsit nehéz szívvel hagytam ott őket, de olyan édesen aludtak, nem volt szívem ébresztőt fújni csak azért, hogy elköszönhessek.